Aki figyeli a mostanság kialakult filmtematikai trendet, észrevehet egy megdöbbentő hasonlóságot, egy közös pontot, mely a forgatókönyvek populáris alapkoncepcióit szorosan összeköti a média és a szórakoztató ipar által preferált kulturális alappal. Ez pedig a kocka univerzum. Rögvest megmagyarázom.

A kocka kultúra magában foglalja a képregényeket, a klasszikus számítógépes játékokat, a mentális képességek felértékelődését és a szociális inkompetenciát. Az angolul „Nerd” ként emlegetett egyén egy fizikailag erőtlen, mentálisan felsőbbrendű személy, aki az informatika világában király, a szociális térben kirekesztett, megvetett. Ha jobban megnézzük, észrevehető, hogy ez a fajta kulturális közeg kezdi átvenni az uralmat a média és a szórakoztató ipar több része felett. A tévésorozatok világának egyik legsikeresebb új produkciója a „The Big Bang Theory” (Magyarul: „Agymenők”. Hát gratulálok egy újabb zseniális fordításhoz), mely központi hősei pontosan azok, akiket az imént bemutattam. Jószívű gyökerek, egyetemi professzorok barátnő és felsőtesti izomzat nélkül, képregény rajongók, lelki gyermekek. Ha megnézzük az utóbbi évek nagyköltségvetésű filmjeinek listáját, egyre több a képregény adaptáció, egyre több pénz jut a játékok és egyéb kultikus kocka ereklyék megfilmesítése. (Transformers, Batman, G.I. Joe, Doom, stb) Ez a trend a jövőben csak erősebb lesz, az új képregényen alapuló film, az „Amerika Kapitány” főszereplője 10 (Igen, 10) filmben fog szerepelni. Ezek után ki tudná letagadni a kocka kultúra hatalomátvételét. És akkor még nem is beszéltünk a chip zenéről, mely archaikus játékgépek (Értsd: fekete – fehér tégla gameboy) és egyéb ketyerék hangchipjeiből varázsol elő tánczenét. Mit lehet erre mondani.

Azt, hogy ezzel semmi baj nincs. Sok helyen hallottam már a véleményt, hogy a képregényhősök kalandjai lesznek az új mítoszok. Ezzel, fogcsikorgatva bár, de egyet lehet érteni. A címszereplő szuperemberek, hasonlóak a görög mondák hőseihez, különleges képességeik révén kiemelkednek az emberek soraiból, de belső értékeik mégis a halandókhoz kötik őket. Hogy pár példát említsek: Létezik egy képregény sorozat, melynek főhőse Thor, a norvég isten. Pókember pedig gyakran küzd olyan dilemmákkal, (mondjuk a szerelem és a kötelesség közti választás kínzó kényszerével) mely visszautal a trójai mítosz egyes elemeire. Tudom, hogy a párhuzam légből kapottnak tűnik, de bizony ez egy részletesen elemzett területe a kortárs művészetelméletnek. Én magam nem vagyok annyira járatos a témában, hogy jobban belemerüljek, viszont észrevettem valamit, ami engem kicsit elszomorít.

A kocka kultúra alapeleme az angolul „escapism”-nek nevezett menekülés elve. Ez azt jelenti, hogy az egyének a valóság kiábrándító és (számukra) kalandtól mentes világából a képregények, játékok és, bizony, mozik világába menekülnek. Eddig ez egy alapvetően megvetett viselkedési forma volt. Most azonban a fent taglalt kulturális hatalomátvétel által elfogadottá kezd válni. Én ezzel az értékítéleti pálfordulással nem értek egyet. Hadd magyarázzam ezt meg az alábbi mesei példával:

Amikor a három királyfi egy valamit akar a mesében, az első kettő mindig eredménytelen. Személyi hibáik (gőgösség, önteltség, stb) meggátolják őket. A harmadik, a legkisebbik, az, akiben senki se hisz igazán, mindig fellép, és sikert arat. Ez az alapfelállás egy fontos üzenetet hordoz, a társadalmi elvárásnak (és talán nyomásnak) ellentmondó hőst mutatja be, aki a ráragasztott jelző („legkisebb”) hátráltatása ellenére elfoglalja jogos helyét a nagyok között.

Időtálló tanulság. A kocka kultúra fikciói is hasonló alapokon nyugszanak. Van egy alapvetően lenézett egyén, akit intellektuális ereje és informatikai képzettsége a nagyok közé kellene, hogy emeljen. A társadalom azonban lenézi őt. Ezzel száll szembe, és ezt győzi le. A probléma csak az, hogy míg a legkisebb királyfit pusztán a ráerőltetett szerep hátráltatja, addig a Kockák hősét személyi hibái is hátráltatják. Ezeket viszont sose győzi le. Példaképpen, hadd idézzem az „Agymenők” főhősének történetét. A fizikaprofesszorként munkálkodó Leonard egy sztereotip kocka, képregényt gyűjt, WoW-ozik, 50 kiló, képtelen megküzdeni a szocializáció akadályaival, stb. Ezek után úgy begyűjti a szomszéd modell alkatú csajt, mint a pinty. Ebben segítségére van az a tény, hogy belül egy kedves, értékes ember. Node ez teljesen lehetetlen. Látott már valaki olyat, hogy egy 180 magas szőke bombázó egy két fejjel alacsonyabb, pókemberes pólóban feszítő férfigyermekkel jár, csak (!) azért, mert belül értékes? Nagyon (!!!) ritkán. Hiányzik például az, hogy a két félnek legyen egy, EGY közös érdeklődési pontja. Vagy az, hogy a férfi eleget tegyen a nő jogosan magas elvárásainak. A főhős megküzd ugyan az előítéletekkel, de a kocka létének hátráltató aspektusaival nem bánik el. Ez annyira abszurd, hogy nem tudom, miért üti fel egyre több helyen a fejét ez a formula. A legkisebb királyfi azért győz, mert a szíve a helyén van, öreganyámnak hívja az arra érdemeseket ÉS le tud ölni egy hétfejű szörnyet. Fontos a belső érték, de kompetensnek is kell lenni…Nem?

Nekem ez a trend nem tetszik. Bár, és ez nagyon fontos, én szeretem a kocka kultúrát, (részben tagjának is tartom magam) mégse értem, miért kell figyelmen kívül hagyni a hátulütőit. Igenis rossz dolog, ha nem tudsz elhelyezkedni egy társaságban. Ha nem tudsz felemelni egy liter tejet. Ha nincs annyi vér a pucádban, hogy megvédd az igazadat. Ezzel is meg kell küzdeni. Ez persze nem azt jelenti, hogy a kocka lét valami fertő, amiből ki kell mászni. Pont ellenkezőleg. Sherlock Holmes a tipikus példa, milyen egy menő kocka. A Half life játékok fő karaktere egy professzor (szerű valaki) aki történetesen pisztolyt ragadt, és legyilkolta az őt fenyegetőket. EZ a módja egy jó karakterfejlődésnek. Nem kell hátrahagyni azt, aki vagy, de nem kell megtagadni azt, aminek lenned kell.

Visszatérve mondandómhoz, az alább belinkelt trailer vezetett rá erre a gondolatmenetre. Ez a film, amellett, hogy vagy állati vagány lesz, vagy elviselhetetlenül gagyi, felvet pár kérdést. Vajon halál komolyan veszik a hasonlatot, hogy az udvarlási problémák összehasonlíthatóak egy verekedős játék szintjeivel? Vajon a főhős, aki gyakorlatilag összejátsza magának a főhősnőt, fejlődik is valamit, vagy az lesz a tanulság, hogy neked is lehet gyönyörű barátnőd, ha sokat játszol Street Fighter 4-el? Meglássuk.

Korábbi bejegyzéseimben már utaltam rá, mennyire ellenzem a filmgyártás újkori ütemezését. Túlságosan sok nagyköltségvetésű film jön ki egy évben, így nem igazán tudunk rákoncentrálni egy filmre se. Emellett pedig fokozatosan elveszik a kisebb volumenű filmek iránti érdeklődést, mert ha a mainstream produkciókkal alig bír az átlag szemlélődő, a kisebb hírű filmekkel csak a fanatikusok képesek érdemben foglalkozni. Aki ezzel nem ért egyet, tegye fel magának a kérdést: Látott (vagy egyáltalán ismer) egyetlen alkotást is az Oscar díj „külföldi film” kategóriájából? Nem e?

Bizony ez így nem egészséges, de úgy tűnik, senkit se zavar. Az viszont már szembetűnőbb, hogy a filmek az egyre szofisztikáltabb elvárásoknak nehezen tudnak ilyen gyors ütemben eleget tenni, így sok az olyan alkotás, ami bizony el tudott volna viselni még egy két hónap csiszolgatást. Nézzük meg például a nagysikerű sötét lovagot. A legnagyobb kifogás ellene az volt, hogy nem vágták meg rendesen, túl sok a sallang. Ha egy kicsit tovább hagyták volna főni a levében, talán lemállott volna róla a felesleg, és talán kapott volna Oscart. Talán.

Ne értsetek félre, nem azt gondolom, hogy lassítani kéne az procedúrát. Ki bírná elviselni, ha mondjuk a Vasember 1 és 2 között négy év telne el. Nem, én arra gondolok több pénzt kéne belefeccölni egy egy film poszt produkciós gárdájába, így az erőltetett menetet is tudná tartani a projekt, mert hát több szem többet lát, több vágó meg jobban vág. Persze nincs erre pénz, már így is minden film milliókba kerül. No én tudom, hogy honnan jönne az extra pénz:

Mi lenne, ha nem készülne el minden random ötlet, amit valaki befolyásos forma benyög a tárgyalóasztalnál. Olyan felesleges projektek készülnek mostanság, amik nem csak hogy rossz beruházások, de néha még kifejezetten rosszat is tesznek az alapanyagnak, amit felhasználnak. A pénzt eszik rendesen, érdemben azonban nem tesznek hozzá a filmtörténelemhez. No nézzünk meg pár ilyen eltévelyedett akciót. Jöjjön a most készülő legrosszabb ötletek listája. Kapaszkodjatok meg, meredek menet lesz.

# 5:

Wanted 2.

Ok ok, ez enyhén személyes vélemény, sokan (számomra érthetetlen okokból kifolyólag) kedvelték ezt a filmet. Pont ezért nem tesz majd jót az első film nevének a folytatás. A második részben csak az nem lesz meg, ami az első filmet elviselhetővé tette: Egy Morgan Freeman meg egy Angelina Jolie. A Wanted 1. láthatólag nem sorozatnak készült, a központi téma véget ért, a fő poént lelőtték, a fő gonoszt is, a karakterek közül pedig egyetlen egy maradt életben, az, akit mindenki utált. Rebesgették persze, hogy előzmény – filmet (Prequel-t) forgatnának, de az se az igazi, ha az első rész sztárjai hivatalosan is nemet mondtak a forgatásra. Rossz ötlet, sok pénzért. Nagyon sok pénzért. Ha a film költségét Bono-nak adnák, minden második afrikai árva Armani öltönyben üldözné a gazellát.

#4:

Justice League

Aki nem tudja mit jelent ez a név, annak összefoglalom röviden: A Justice League egy képregénysorozat volt, melyből később cartoon network-ös rajzfilmsorozat is készült. A címszereplő igazság ligájában olyan szuperhősök vannak, mint Batman, Superman, Wonder Woman stb. A komoly probléma ezzel a filmmel az, hogy amikor felvetették az ötletet, még nem mutatta be Christopher Nolan az új Batman szériának az első részét. A Batman: Kezdődik, majd később a Sötét lovag megalapozta a képregényfilmek új vonalát, melyben a hős és világa közelebb állnak a valósághoz, mint azt maga a műfaj feltételezné. Most képzeljétek el, hogy a hörghurutos Christian Bale alkotta önmarcangoló Batman beugrik pacsizni az összevissza repkedő Wonder Womannal és a lézerszemű Supermannel. Ez tönkretenné az esélyét a képregényadaptációknak, hogy komolyan vegyék őket. Engem mondjuk nem feltétlenül zavarna, de meg kell hagyni, hogy az új Batman sorozat túl jó ahhoz, hogy elbagatellizálják, a Justice League pedig túl gyermeteg ahhoz, hogy komoly legyen. 

#3:

Transformers 3

Most kell ehhez bármit is hozzáfűzni? 2009 legrosszabb filmjének, forgatókönyvének és rendezőjének díja is e film elődjéhez vándorolt. Ezután akarnak csinálni még egy milliódolláros géppornót. Miért? Mert vannak, akik még mindig megnézik. Itt meg is jegyezném, hogy ha a moziba járó közönség kicsit igényesebb lenne, és neadjisten hallgatna a kritikusokra, nem lehetne ennyit kaszálni egy ilyen szar sorozattal, és most nem néznénk szembe a Transformers 3-al. Van azonban egy nagyobb tragédia. A filmben szerepet vállalt John Malkovich. Bizám. Korunk egyik legelismertebb színészét valahogy becsalták ebbe a kelepcébe. Menekülj John, amíg nem késő. Fogd a tehetséged és fuss.

#2:

Hupikék Törpikék (Élőszereplős film)

Igen jól olvastad. Élőszereplős. Engedd át magad a gondolatnak. Képzelj el egy két méter magas kék Bud Spencert fehér szakállal és cuki kis farkincával. Törpapa. Bizony. Most nyisd ki a szemed, és töröld le könnyeid.

Persze nem „A” Bud Spencer fog benne szerepelni, de ez az ötlet így is elég tragikus. Nem elég, hogy a szerintem kifejezetten tehetséges Neil Patrick Harris (ismertebb nevén Barney Stinson) belemászott ebbe a katyvaszba, még annyit se engedtek meg neki, hogy csak a hangját áldozza fel. Nem, élőszereplősnek kell lennie a rajzfilmadaptációnak. Punk tum.

De van egy elemibb probléma az ötlettel. Emlékszik valaki egyáltalán az eredeti rajzfilmre? Én nem vagyok éppen fiatal, de mégis alig alig rémlik valami. Akkor most a mai gyerekek ismerik egyáltalán? Vagy a harmincéves korosztályt célozza meg a film. Mert ha igen, nem akarom látni. Ha nem, akkor se.

#1:

Félelem és reszketés Las Vegasban REMAKE!!!!!

NEM! Nem szabad ezt engedni. Valaki ássa ki a csatabárdot és verje agyon vele Steve Pinket. Van POFÁJA annak a középszerű senkinek fejébe venni, hogy újra leforgatja az egyik legjobb filmet, ami a drogkultúráról és a 70es évekről készítettek. Johnny Depp legjobb alakítását és Terry Gilliam kiváló, eszes, a könyvhöz és Hunterhez hű rendezését csak úgy félre hajítva van mersze azt mondani, hogy: „mi is tudnánk valamit hozzászólni a témához”. Az lehet, de ne szóljatok hozzá. Maradjatok csöndben, és hagyjátok békén ezt a tökéletesen kielégítő kult filmet. Ha még van, aki megpróbálná megvédeni az ötletet, bedobom az aduászt. A főszerepre John Cusackot akarják meginvitálni. John „kétmimikás” Cusackot. NEM! FÚJ! Ereszd el! Rossz Cusack. Helyedre! 

A Bombák földjén (The hurt locker) valószínűleg az évtized legtúlértékeltebb filmje. Nem tudom mi az isten történt a kritikusokkal, de ez a film olyan semmilyen, hogy az oscar díjak elnyerése nem furcsa, hanem megmagyarázhatatlan. Nem tartom magam a filmvilág ínyencének, de Kathryn Bigelow rendezőnő alkotása olyan szinten súlytalan, mint egy Transformers film. Irak kritika? Nem. Irak depikció? Nem. Sokat mond? Nem. Keveset? NEM, basszus annyi morális üzenete van, mint egy Tom és Jerry epizódnak. Mivel már útban van a szobám felé a De hát, a De nem is, és a mérhetetlen mennyiségű Mit tudsz te, most kiterítem elétek a film által megnyert díjak palettáját, így jobban alá tudom támasztani magam, mielőtt elér a Hogy jössz te ehhez hullám.

LEGJOBB RENDEZŐ

Mé. Mondja meg valaki nekem, mé. Merthogy nő. És akciófilmet rendez. Váo. Enyhén szexista ez a dolog. Váo, fekete, és romantikus poppot énekel. Váo, fehér, és tud táncolni. Váo, kínai, és nem kicsi a pöcse HAHÓ! Nem halál mindegy, hogy nő vagy sem? Egy akció film rendezéséhez kifinomult ritmusérzék, megfelelő háttértudás, egy jó koreográfus és sok bátorság kell. Ebből melyik elem exkluzív férfi privilégium? Semelyik. Az egyetlen oka, hogy kevés nő rendez akció filmet, az az, hogy „kevés lát benne művészi kvalitást”. Ezzel össze tudnék veszni, de visszakanyarodva, pont tök mindegy hogy milyen a neme, magának a filmnek kell helyt állni. Rossz e a rendezés? Isten ments. Jó e a rendezés? Neeheheem igazán. Találjátok ki milyen.

Semmilyen. Semmi kiemelkedő szakértelmet nem prezentált. Nem gyenge, nem is túl erős, de a tény, hogy még nem volt olyan díjazott, akinek ne lett volna y kromoszómája, magával rántotta az arany szobrot. Gratulálok Oszkár, nagyon büszke lehetsz magadra. Pfff…..férfiak.