HTML

Hollywood Hírügynökség


Egy hétrekész (mainstream) filmkritikai platform, ami messze nem olyan komoly, mint a mondat első fele. További információért olvasd el az Ars Poetica-t.



Visszatekintés

2012.12.31.

hh borítókép2d.jpg

2012 a felemelő sikerek és a példátlan pánik éve volt. Olyan sűrűn váltották egymást az ön és vlogigazoló eredmények és a rések a pajzson, hogy nehezen lehet bármit is kijelenteni az egész évről. Maximum annyit, hogy ki volt tömve, mint öreg néne taxidermizált őzikéje, és hangulathullámzásai önmagukban újranyitnák Lipótmezőt. Így vagy úgy, retrospektív kedvemben talált az írógép, megnyitottam a csatornát, dőlnek az emlékek. Let’s get right into it. Shall we?


Az év vlogolós karrierem egyik legkínosabb kihívásával kezdődött. Valahogy be kellett fejezni a Star Wars trilógia elemzését. Az első rész kritikája, mely a mai napig a legtöbb munkát igénylő videó a vlog történetében, sosem látott negatív visszhangot kapott. Emlékszem, egy egész napot vett igénybe megcsinálni, majd elveszett az egész egy lefagyás által. Alvást félretéve újra összevágtam, hajnal hasadtán lett kész, 20 óra megfeszített non-stop munka után. A feltöltést követően hajszálrepedéssé zsugorodott szemeim előtt elkezdtek díszmenetet járni a felháborodott kommentek a képernyőn. Lecsuktam a laptopot, elmentem aludni és először jutott eszembe, hogy nem éri meg az egész. Harag, értetlenség, kialvatlanság. Az új év tehát így indult, ennek a videónak kellett megcsinálni a folytatást. Meg is csináltam, még kettőt, fejjel előre nekirontva a falnak, amibe egyszer már belefájdult a fejem, és így utólag remek érzés visszatekinteni erre a munkára. Sokat tanultam belőle, az első igazán nagy szerkesztői kihívás volt, először kellett visszaülnöm arra a lóra, ami az imént tetovált két patkónyomot a homlokomra figyelmetlenségem miatt. Meg egy Z-t. Újrapörgetve nem feltétlenül lettek a legjobb videóim, de az élmény, melyet felidéznek, továbbra is meghatározó. Akkor lett először nyilvánvaló, hogy a túloldalon már nem csak pár ember lézeng. Shit’s getting real.

A következő pár hónap a születésnapra való felkészülés jegyében telt. Ki akartam próbálni, milyen reakciót vált ki a nézőkből, ha kicsit kitágítom a Hírügynökség határait, színészkedős jelenetek és rövid szkeccsek által. Sosem tartottam magam színésznek, de a dolog annyira szórakoztatott, hogy egyre csak jöttek az ötletek, és mindet oda is rakosgattam az epizódok végére, kontroll és tudatos óvatosság nélkül. Felelőtlen tett volt, mert nem mértem fel, ki hogy reagál. Valahogy akkor úgy éreztem, ha valamit élvezek csinálni, az átjut a képernyőn, és már önmagában jókedvet generál a lelkesedés. Persze ez így nem volt garancia, de a kísérlet mégis sikerrel zárult. A születésnapra révbe ért a Hírügynökség első storyline-ja, megszületett Gonosz Klón, és annak ellenére, hogy a mai napig kapok esdeklő leveleket, hogy ne próbáljak hiteles színészi alakítást adni, mert annyi tehetségem van hozzá mint Joe Pescinek a hiphophoz, elemi katalizátora lett a vlog fejlődésének. Bebizonyította, hogy van hely terjeszkedni, és van igény a kísérletekre. A műsor az maradt, ami volt. Minden, csak nem monoton munka.

A következő nagy mérföldkő a design verseny volt. Nézzünk szembe a tényekkel. Teljesen esélytelen volt, hogy egy jelképes (értsd: szakmai téren értékelhetetlen) díj érdekében több mint három ember ragad photoshoppot, hogy alkosson a vlog számára valamit. Az eredmény persze seggre ültetett. Több mint negyven pályázat érkezett, a választás sem volt könnyű. Sorakoztak a tiszteletet parancsoló és jelentős befektetett energiát feltételező koncepciók. A Szerkesztőség először (és nem utoljára) vonultatta fel teljesítőképességét, először bizonyította be, hogy közösséggé kezd fejlődni. Ez a siker a mai napig az egyik legszebb és leghálásabb vlogos emlékem. Amikor emberek a Hírügynökséggel kapcsolatban faggatnak, mindig ez az első kérdésük: Mennyit keresel vele? Gazdag vagy már? Megéri?

Nem sokat, nem, abszolút.

A nyári szünet ismét felbecsülhetetlen jelentőséggel bírt. Egyrészt erőt gyűjtöttem, nem is keveset, augusztus végére már hiányzott a kamera az arcomból, alkotni akartam, újra beszélgetni, újra ott lenni, tolni neki ezerrel. Ez a löket még most is kitart, minden héten úgy ülök le, hogy amit mondok, azt tényleg mondani akarom. Ez persze nem hangzik nagy szónak, de higgyetek nekem. Ha valami inspirál, azért képes vagyok napokig nem enni, de ha valamit nem akarok csinálni, az nem történik meg. Soha. Amikor rákérdeznek, meddig gyártom a vlogot, mindig azt válaszolom: Egyszer majd nem lesz bennem elég kedv, akarat vagy kreativitás ahhoz, hogy minőségre törekedjek. És akkor befejezem. All work and no play makes Greg underachieve.  Ez azonban egyelőre fel sem merül. Minden percét élvezem.

Másrészt viszont lelkesedésem okozta az őszi szünet legtöbb csalódását és kudarcát is. Sok mindent ígértem, pontosabban terveztem, és ezeket vesztemre be is harangoztam, mint tényeket. Pedig csak tervek voltak, papíron, nem életben, és rá is ömlött az a rohadt élet a tervrajzokra. Új vlogot akartam indítani, közéletit, hírekkel foglalkozót, új emberekkel, napi videókkal. Az egyetemem azonban a vártnál jóval több időt és energiaráfordítást követelt, így ez a terv bedőlt. Új honlapot hirdettem, nagyot, szépet, egy modernizált játszóteret a szerkesztőségnek. Az emberek megvoltak rá, az idő nem. Újabb projekt ücsörög a sarokban, lábát fájlalva, magától nem kel fel, de egy istennek nem jutok el odáig, hogy feltámogassam. Sok más is volt, egyedül a komment kedd az, ami beindult, az is lehet még jobb. Szembe kellett néznem a ténnyel, hogy bármennyire is nehéz ezeket az ötleteket nem megosztani, bármennyire kínzó magamban tartani világmegváltó ötleteimet, csak akkor szabad valamit bejelenteni, ha ott kuporog már a hónod alatt a kész termék. Fact.

Így fogtunk hát bele az új szezonba, lelkesedve, bukdácsolva, rázva, nem keverve. A nemzeten belüli helyzet pedig egyre fokozódott. Meghívtak a mokkába, többször is. A mai napig kétséges, tudják e, hogy mit csinálok, de egy érdekes, új kihívás, fun times. Elhívtak a HoldfényConra, és annak ellenére, hogy a Szerkesztőség jó nyolcvan százalékának az egyetlen észrevétele a lerótt körök elviselhetetlensége volt, a visszajelzések ezen túl pozitívak voltak. Fényes győzelmet arattunk a GoldenBlogon, de akkorát, hogy csalás gyanúja miatt felülvizsgálatot követeltek versenytársaim. A Szerkesztőség mérete pedig folyamatosan nő. Emlékszem, nyárra azt mondtam kb meglesz a 10.000 tag, aztán lassan hanyatlik majd a tendencia és 15.000 környékén meg is ragadunk. Tegnap léptük át a 27.000-t. Fantasztikus érzés, ennyi embert szórakoztatni, ennyi gondolatot visszaolvasni. Ez a legjobb hobbi a világon, szerencsés vagyok, hogy űzhetem, hajthatom, mint csillag szemű kocsis a lovát. … Heh, na aki ezt kibontja…Ömm izé...

Itt tartunk tehát, elég is a nosztalgikus hadoválásból, ideje előre tekinteni. Vannak tervek a jövőre nézve, egyik kicsi, másik nagy, de roppant kifinomult helyzetfelismerő képességeim arra késztetnek, hogy ne mondjak róluk semmit. Mégis, öröm elmondani, hogy egyáltalán vannak, mert ez annak a jele, legalábbis nálam, hogy minden rendben. Minden a helyén van ahhoz, hogy folytassuk a közös kalandunkat a kietlen magyar Youtube pampáin. Akad még bőven beszédtéma, leszakítanivaló babér, áthidalandó probléma és elérendő siker. 

Van ötlet, van igény, van akarat.

Ki akarhat ennél többet?

Boldog új évet kölkök!  

 

25 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hollywoodhirugynokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr104989419

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Halloween 13 2012.12.31. 16:33:10

Boldog Új Évet, és további sok sikert neked ;)

Cucuminator 2012.12.31. 16:52:42

További sok sikert! :)

Peter Banszky 2012.12.31. 16:54:53

Kedves Gergő!

Az új évhez szolgálnék egy pár objektív és konstruktív véleménnyel a kedvenc blogomhoz kapcsolódóan.
Ami jó, - mint az mind tudjuk - annak előbb vagy utóbb függőjévé válunk. Így van ez a filmkedveléssel is, és a róluk szóló videós kritikákkal, ajánlásokkal is. Mint függő, bátran kijelenthetem, hogy nagyon kevés a heti adag. El tudom képzelni, hogy mennyi szabadidőd áldozod fel pár percért, viszont többször is észrevettem, hogy a videókban a minőség miatt mentegetőzöl. Én azon a véleményen vagyok, hogy mi akik követjük az adást, nem arra vagyunk kíváncsiak, hogy milyen a kép vagy a hangminőség, mennyire szép a világítás, ellenben az ami, és úgy ahogy kifejtesz már annál inkább. Én egy rádióban is szívesen hallgatnám mint reggeli műsor, akár. És mint mindig, én is megvillantom a kívánságom, hogy a régebben készült epikus filmekről is hallgatnék véleményeket, ebben a stílusban. Több van ebben az egészben szerintem mint gondolnád, ez még mindig csak a kezdet! Friss megújult sikerekben gazdag új évet kívánok! Üdvözlettel: BP

petragirl42 2012.12.31. 16:58:21

Boldog új évet és további sok sikert ! :)

Vöv 2012.12.31. 17:38:55

Bulldog Új Évet!
Ha szabad egy tanácsot: Ne vedd Ennyire a szívedre a reagálásokat. Természetesen ne hagyd figyelmen kívül, de leginkább csináld, amit szeretsz csinálni. Így kezdted el, így lett naggyá, és ez maradjon is így (sorozatok legnagyobb hibája, mikor túlságosan engedni akarnak a nézőknek.. lásd a Jóbarátok is itt kezdett érdektelen(ebb)é válni. Vállald nyugodtan a színészkedős, közéleti, világmegváltó, stb korszakaidat. Nekem eddig bejön, és úgy fest, nem vagyok vele egyedül :D :D :D

HangERŐ Veled!

zebalu · http://www.balulap.hu 2012.12.31. 17:43:25

Kedves Gergő!

Bár komolyan megfertőzve állok itt én is, aki új és újabb adagokért kiabálna, azt tanultam a történelemből, hogy ha egyszer beadja a derekát tetszőleges cég / személy /világmárka és a minőség-mennyiség fronton a mennyiség felé ellép, akkor ez megállíthatatlan lavinaként végül maga alá temeti az összes régen volt értéket. Mint szintén szerző pedig azt tudom, hogy ha a tematikát, az alapkonstrukciót / elképzelést nyüstölik, az olyan, mintha szögeket vernének a lelkes kreativitás koporsójába, így én nem is kérem, hogy a Hírügynökség foglalkozzon nem aktuális filmekkel.

Felrémlik azonban bennem a szabadfogású kommentkedd... ;-P

Boldog új évet, és ne feledd: 2013 páratlan év lesz! :-)

zebalu · http://www.balulap.hu 2012.12.31. 17:44:31

u.i.: Hol az a PayPal-os donate gomb a mikrofonra?

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.01.01. 03:02:58

"de akkorát, hogy csalás gyanúja miatt felülvizsgálatot követeltek versenytársaim"

na ez tipikusan jellemző erre a magyar pocsolyára

Belmont 2013.01.01. 12:05:01

Boldog új évet és nincs más hátra mint előre! :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.01.01. 13:30:53

BUÉK meg minden.

Jah, és ne rohangálj annyit, mint a holdfényconon. ;)

2013.01.01. 16:30:47

BUEK Gergo!
Maradj olyan amilyen vagy! Ne akarj tulsagosan megfelelni, zabalunk toled minden őrültseget amit kitalalsz! Vegre tortenik valami es vegre -mondhatom igy - varom az uj reszeket! Ez gyerekkoromban fordult elo velem utoljara es fantasztikus ujra ezt erezni! Kibillentettel a jomagyar tvnezos fasultsagbol, erteket kozvetitesz, szamomra egesz biztosan, meg ha nem is mindig ertek egyet a videoiddal! Koszi ezt az evet!

Stiga Eszter Nyíri 2013.01.01. 23:02:12

Nagyon boldog új évet!

Remélem (már csak a saját érdekünkben is), hogy minden terved, álmod valóra válik. :)

És persze az összes Szerkesztőségi Tagnak hasonló jókat! :))

_@/"

N0RB3RT 2013.01.02. 01:03:03

tv2.hu/musoraink/mokka/11620_indokolatlanul_felmeztelen_swayze.html

Na jó többet nem fogok spam -velni, de ezeket meg kelletttt ossssztani.

Gergő az a szét csúszot fej wazzzaaa!

DexterMorgan78/Séfbácsi 2013.01.02. 19:08:40

HFNY :)! Gergő...a Baljós árnyak tényleg egy sz**** :D

ghorrag 2013.01.02. 21:22:08

üdv!

rohadtul nem ide tartozik, de lusta vagyok másik felületet keresni...
szóval megnéztem a liam neesonos farkasos filmet (rajta volt a karácsonyi kívánságlistámon)

elhiszem, hogy karakterfejlődés, meg miegymás szempontjából jó a film, de a természetismeret és a túlélési alapismeretek olyan szinten vannak a valóság mellett (gyakorlatilag megmagyarázhatatlan ok nélkül), hogy én egyenesen károsnak ítélem a megtekintését.

vagy vigyék távolabb a valóságtól a sztorit, hogy egyértelmű legyen; fikcióról van szó, vagy ragaszkodjanak jobban hozzá, mert abból is ki lehet hozni ezt, vagy még jobbat is.

Lilith Zess 2013.01.02. 23:49:15

Hali és Boldog Újévet!

Ami a bejegyzést illeti:
Engem nem érdekel Joe Pesci meg a tánc (nem)tudása, Klón viszont néha hiányzik. De komolyan! Vendégszerepeltethetnéd néha...
A többi feldobott témára meg előttem éppen elegen és - szerintem - jórészt reálisan reagáltak, úgyhogy ahhoz nincs mit hozzáfűznöm. Végülis még élvezed és úgy érzed tanulsz is belőle, minden oké, nem? ;)

karamcsand 2013.01.03. 12:32:27

Az idő-problémáról szeretnék még információt kérni; miért volt ez probléma, ha voltak emberek, akik még hozzá tudtak volna adni az idejükből?
Ígyis-úgyis akkora állandó jelenlétet kívánnak (még?) a projektek részedről is? Ha kell valami, szólj, eddig szinte minden kihirdetett vagy megemlített projektedhez éreztem hozzáadnivalót részemről (ennek így van értelme?), csak nálam is működik a hülye-vagy-a-saját-dolgaidat-se-csinálod-elég-jól-faktor.

HAngel 2013.01.04. 14:24:55

Helló!

Hogy őszinte legyek, nem is tudom, miért kezdtem most el írni, vagy hogy mit is akarok írni. Ennek ellenére, úgy gondolom, meg kell tennem hogy tudd, "shit's getting real". És mivel tényleg nem tudom, mit is írjak, így hát merítek az általánosságokból, és leírom, hogy mit szeretek a te munkádban.
Persze, az is nagyon jó, hogy mostani filmekről beszélsz, hogy úgy mondjam, kortárs alkotók és alkotások kerülnek a boncasztalra, de szerintem sokan nem látták az általad kritizált filmek többségét. Én például nem. nem is igazán ezért követem már a vlogot. Ez a kritikasorozat olyan, mintha minden héten szombaton mikrofon és klaviatúra nélkükl Skype-on "beszélnék" egy haverral, aki elmeséli, hogy épp mi foglalkoztatja. Nem kifejezetten tudom, hogy mi a fenéről is dumál pontosan, de nagyon szórakoztató hallgatni. Ez a legnagyobb pozitívuma annak, amit csinálsz. Hogy nem hangzol kritikusnak. Mármint, persze, a véleményed egy kritikusé, a megfogalmazás szintén, de ahogy előadod, az más. Mintha haverokhoz és haverinákhoz beszélnél. Én nagyon is el tudnám azt képzelni, hogy te amúgy is ilyen vagy. Nem arról beszélek, hogy ne vennéd komolyan, a témát, amivel foglalkozol, ó nem, dehogyis! Én arról beszélek, hogy nem vagy objektív. A saját véleményedet mondod, nem mész el annyira a száraz tények felé, mint a kritikusok szokták és pont ezzel hagyod meg a lehetőséget a saját vélemény kialakítására. Mert szerintem minden ember önkéntelenül is kissé elnyomja a maga gondolatait, amikor objektívnek hangzó hozzáállással találkozik.
Egyébként, ezt nagyon szeretem a stílusodban. A magyar nyelv kezelése. Mesteri, de szabados, megszórva némi angollal, persze. Úgy kezeled a nyelvet, mint valamit, ami hozzád tartozik, akár egy izom. Tudom, hogy ez nem hangzik nagy dolognak, de hidd el, az. Pocsék érzés, amikor azt mondom valakire, hogy sznob, ő meg azt hiszi, hogy ilyen szó nem is létezik magyarul. Hogy biztos az angol "snoob" szóra gondolok. (Van ilyen szó angolul?) Mindegy. A lényeg, hogy... Nos, azt még azóta se tudtam kitalálni, de gondoltam, nem árt tudatni veled, hogy hogy ilyen számokkal (már ami a feliratkozókat illeti) valószínűleg egy nap arra fogsz kelni, hogy cilinderes galambok százai várakoznak az ablakodban, az ajtódban pedig két egyenruhás szerkesztőségi tag fog várakozni (mindennap másik kettő), hogy elkísérhessenek mindenhova (MINDENHOVA), majd pedig random emberek fognak megállni, hogy kezet rázzanak veled majd egy szó nélkül továbblépjenek, (gondolom ilyen már most is van) és végül valaki ezüsttálcán fogja elhozni Michael Bay (vagy egy erdei vaddisznó, attól függ, hogy a vadásznak mennyire volt pocsék napja) még épp meleg szívét. Csak hogy tudd. Shit's getting real.

TeddyRebel 2013.01.04. 16:56:51

Én december közepén bukkantam a vlogra miközben filmeket kerestem és kritikákat nézegettem.
Na és utána 2 napom ráment, hogy minden rész megnézzek.
És mi az ami miatt én is napi 3x ránézek az oldalra, hogy van-e valami új?
Szókimondás, szakmaiság, megpróbálod több szemszögből boncolgatni a filmeket(szakmai szem, saját vélemény és hogy vajon ez kinek/kiknek tetszene) - ez sztem szinte mindig sikerül -, hogy minden részben megpróbálsz egy kis észt is az emberek fejébe verni (nagyon tetszik, amikor az elemzés felvezetéseként egy társadalmi kérdést, ideológiát stb. boncolgatsz és bemutatod, hogy igen ilyen is van és ez a film erre épül).
A kis saját gyártású részék (amik nem elemzések) pedig zseniálisak. Nem elszakadva a fő vonaltól, tele utalásokkal és olyan ötletekkel, hogy a fejemhez kapok "Ez nekem is az eszembe juthatott volna", de nem! A te eszedbe jutott, mert ez zseniális. Én a kritikák után-előtt minden filmet megnéztem és természetesen van, hogy vitára kelnék veled, de ahogy te prezentálod a véleményed úgy kevesen tudják.
És még mondanám, de akkor is tuti kimaradna valami :-)
süti beállítások módosítása