2012 a felemelő sikerek és a példátlan pánik éve volt. Olyan sűrűn váltották egymást az ön és vlogigazoló eredmények és a rések a pajzson, hogy nehezen lehet bármit is kijelenteni az egész évről. Maximum annyit, hogy ki volt tömve, mint öreg néne taxidermizált őzikéje, és hangulathullámzásai önmagukban újranyitnák Lipótmezőt. Így vagy úgy, retrospektív kedvemben talált az írógép, megnyitottam a csatornát, dőlnek az emlékek. Let’s get right into it. Shall we?
Az év vlogolós karrierem egyik legkínosabb kihívásával kezdődött. Valahogy be kellett fejezni a Star Wars trilógia elemzését. Az első rész kritikája, mely a mai napig a legtöbb munkát igénylő videó a vlog történetében, sosem látott negatív visszhangot kapott. Emlékszem, egy egész napot vett igénybe megcsinálni, majd elveszett az egész egy lefagyás által. Alvást félretéve újra összevágtam, hajnal hasadtán lett kész, 20 óra megfeszített non-stop munka után. A feltöltést követően hajszálrepedéssé zsugorodott szemeim előtt elkezdtek díszmenetet járni a felháborodott kommentek a képernyőn. Lecsuktam a laptopot, elmentem aludni és először jutott eszembe, hogy nem éri meg az egész. Harag, értetlenség, kialvatlanság. Az új év tehát így indult, ennek a videónak kellett megcsinálni a folytatást. Meg is csináltam, még kettőt, fejjel előre nekirontva a falnak, amibe egyszer már belefájdult a fejem, és így utólag remek érzés visszatekinteni erre a munkára. Sokat tanultam belőle, az első igazán nagy szerkesztői kihívás volt, először kellett visszaülnöm arra a lóra, ami az imént tetovált két patkónyomot a homlokomra figyelmetlenségem miatt. Meg egy Z-t. Újrapörgetve nem feltétlenül lettek a legjobb videóim, de az élmény, melyet felidéznek, továbbra is meghatározó. Akkor lett először nyilvánvaló, hogy a túloldalon már nem csak pár ember lézeng. Shit’s getting real.
A következő pár hónap a születésnapra való felkészülés jegyében telt. Ki akartam próbálni, milyen reakciót vált ki a nézőkből, ha kicsit kitágítom a Hírügynökség határait, színészkedős jelenetek és rövid szkeccsek által. Sosem tartottam magam színésznek, de a dolog annyira szórakoztatott, hogy egyre csak jöttek az ötletek, és mindet oda is rakosgattam az epizódok végére, kontroll és tudatos óvatosság nélkül. Felelőtlen tett volt, mert nem mértem fel, ki hogy reagál. Valahogy akkor úgy éreztem, ha valamit élvezek csinálni, az átjut a képernyőn, és már önmagában jókedvet generál a lelkesedés. Persze ez így nem volt garancia, de a kísérlet mégis sikerrel zárult. A születésnapra révbe ért a Hírügynökség első storyline-ja, megszületett Gonosz Klón, és annak ellenére, hogy a mai napig kapok esdeklő leveleket, hogy ne próbáljak hiteles színészi alakítást adni, mert annyi tehetségem van hozzá mint Joe Pescinek a hiphophoz, elemi katalizátora lett a vlog fejlődésének. Bebizonyította, hogy van hely terjeszkedni, és van igény a kísérletekre. A műsor az maradt, ami volt. Minden, csak nem monoton munka.
A következő nagy mérföldkő a design verseny volt. Nézzünk szembe a tényekkel. Teljesen esélytelen volt, hogy egy jelképes (értsd: szakmai téren értékelhetetlen) díj érdekében több mint három ember ragad photoshoppot, hogy alkosson a vlog számára valamit. Az eredmény persze seggre ültetett. Több mint negyven pályázat érkezett, a választás sem volt könnyű. Sorakoztak a tiszteletet parancsoló és jelentős befektetett energiát feltételező koncepciók. A Szerkesztőség először (és nem utoljára) vonultatta fel teljesítőképességét, először bizonyította be, hogy közösséggé kezd fejlődni. Ez a siker a mai napig az egyik legszebb és leghálásabb vlogos emlékem. Amikor emberek a Hírügynökséggel kapcsolatban faggatnak, mindig ez az első kérdésük: Mennyit keresel vele? Gazdag vagy már? Megéri?
Nem sokat, nem, abszolút.
A nyári szünet ismét felbecsülhetetlen jelentőséggel bírt. Egyrészt erőt gyűjtöttem, nem is keveset, augusztus végére már hiányzott a kamera az arcomból, alkotni akartam, újra beszélgetni, újra ott lenni, tolni neki ezerrel. Ez a löket még most is kitart, minden héten úgy ülök le, hogy amit mondok, azt tényleg mondani akarom. Ez persze nem hangzik nagy szónak, de higgyetek nekem. Ha valami inspirál, azért képes vagyok napokig nem enni, de ha valamit nem akarok csinálni, az nem történik meg. Soha. Amikor rákérdeznek, meddig gyártom a vlogot, mindig azt válaszolom: Egyszer majd nem lesz bennem elég kedv, akarat vagy kreativitás ahhoz, hogy minőségre törekedjek. És akkor befejezem. All work and no play makes Greg underachieve. Ez azonban egyelőre fel sem merül. Minden percét élvezem.
Másrészt viszont lelkesedésem okozta az őszi szünet legtöbb csalódását és kudarcát is. Sok mindent ígértem, pontosabban terveztem, és ezeket vesztemre be is harangoztam, mint tényeket. Pedig csak tervek voltak, papíron, nem életben, és rá is ömlött az a rohadt élet a tervrajzokra. Új vlogot akartam indítani, közéletit, hírekkel foglalkozót, új emberekkel, napi videókkal. Az egyetemem azonban a vártnál jóval több időt és energiaráfordítást követelt, így ez a terv bedőlt. Új honlapot hirdettem, nagyot, szépet, egy modernizált játszóteret a szerkesztőségnek. Az emberek megvoltak rá, az idő nem. Újabb projekt ücsörög a sarokban, lábát fájlalva, magától nem kel fel, de egy istennek nem jutok el odáig, hogy feltámogassam. Sok más is volt, egyedül a komment kedd az, ami beindult, az is lehet még jobb. Szembe kellett néznem a ténnyel, hogy bármennyire is nehéz ezeket az ötleteket nem megosztani, bármennyire kínzó magamban tartani világmegváltó ötleteimet, csak akkor szabad valamit bejelenteni, ha ott kuporog már a hónod alatt a kész termék. Fact.
Így fogtunk hát bele az új szezonba, lelkesedve, bukdácsolva, rázva, nem keverve. A nemzeten belüli helyzet pedig egyre fokozódott. Meghívtak a mokkába, többször is. A mai napig kétséges, tudják e, hogy mit csinálok, de egy érdekes, új kihívás, fun times. Elhívtak a HoldfényConra, és annak ellenére, hogy a Szerkesztőség jó nyolcvan százalékának az egyetlen észrevétele a lerótt körök elviselhetetlensége volt, a visszajelzések ezen túl pozitívak voltak. Fényes győzelmet arattunk a GoldenBlogon, de akkorát, hogy csalás gyanúja miatt felülvizsgálatot követeltek versenytársaim. A Szerkesztőség mérete pedig folyamatosan nő. Emlékszem, nyárra azt mondtam kb meglesz a 10.000 tag, aztán lassan hanyatlik majd a tendencia és 15.000 környékén meg is ragadunk. Tegnap léptük át a 27.000-t. Fantasztikus érzés, ennyi embert szórakoztatni, ennyi gondolatot visszaolvasni. Ez a legjobb hobbi a világon, szerencsés vagyok, hogy űzhetem, hajthatom, mint csillag szemű kocsis a lovát. … Heh, na aki ezt kibontja…Ömm izé...
Itt tartunk tehát, elég is a nosztalgikus hadoválásból, ideje előre tekinteni. Vannak tervek a jövőre nézve, egyik kicsi, másik nagy, de roppant kifinomult helyzetfelismerő képességeim arra késztetnek, hogy ne mondjak róluk semmit. Mégis, öröm elmondani, hogy egyáltalán vannak, mert ez annak a jele, legalábbis nálam, hogy minden rendben. Minden a helyén van ahhoz, hogy folytassuk a közös kalandunkat a kietlen magyar Youtube pampáin. Akad még bőven beszédtéma, leszakítanivaló babér, áthidalandó probléma és elérendő siker.
Van ötlet, van igény, van akarat.
Ki akarhat ennél többet?
Boldog új évet kölkök!