2012 a felemelő sikerek és a példátlan pánik éve volt. Olyan sűrűn váltották egymást az ön és vlogigazoló eredmények és a rések a pajzson, hogy nehezen lehet bármit is kijelenteni az egész évről. Maximum annyit, hogy ki volt tömve, mint öreg néne taxidermizált őzikéje, és hangulathullámzásai önmagukban újranyitnák Lipótmezőt. Így vagy úgy, retrospektív kedvemben talált az írógép, megnyitottam a csatornát, dőlnek az emlékek. Let’s get right into it. Shall we?

Az év vlogolós karrierem egyik legkínosabb kihívásával kezdődött. Valahogy be kellett fejezni a Star Wars trilógia elemzését. Az első rész kritikája, mely a mai napig a legtöbb munkát igénylő videó a vlog történetében, sosem látott negatív visszhangot kapott. Emlékszem, egy egész napot vett igénybe megcsinálni, majd elveszett az egész egy lefagyás által. Alvást félretéve újra összevágtam, hajnal hasadtán lett kész, 20 óra megfeszített non-stop munka után. A feltöltést követően hajszálrepedéssé zsugorodott szemeim előtt elkezdtek díszmenetet járni a felháborodott kommentek a képernyőn. Lecsuktam a laptopot, elmentem aludni és először jutott eszembe, hogy nem éri meg az egész. Harag, értetlenség, kialvatlanság. Az új év tehát így indult, ennek a videónak kellett megcsinálni a folytatást. Meg is csináltam, még kettőt, fejjel előre nekirontva a falnak, amibe egyszer már belefájdult a fejem, és így utólag remek érzés visszatekinteni erre a munkára. Sokat tanultam belőle, az első igazán nagy szerkesztői kihívás volt, először kellett visszaülnöm arra a lóra, ami az imént tetovált két patkónyomot a homlokomra figyelmetlenségem miatt. Meg egy Z-t. Újrapörgetve nem feltétlenül lettek a legjobb videóim, de az élmény, melyet felidéznek, továbbra is meghatározó. Akkor lett először nyilvánvaló, hogy a túloldalon már nem csak pár ember lézeng. Shit’s getting real.

Szerintem