Atya ég, de béna volt ez a film
Még így is, szembenézve a kendőzetlenül szubjektív újságírási feladatommal sem tudok mást mondani. Csak sétálok fel alá a konyhában, mérgesen tömöm magamba a nyers paradicsomot és kiabálok a hűtőnek. Felháborítóan primitív, könyörtelenül semmilyen, mélységesen felejthető film.
A hűtő csak hallgat.
Úgy esik, hogy a Top Gun Maverick-étől nyúlt személyiséggel és karrierrel felruházott Hal Jordan a csőd szélére visz egy vállalatot azzal, hogy pofátlanul egoista módon kezeli feladatát és vadászgépét. Ünneplésképpen nekiállna megdugni a főnöke lányát, de mindezt tönkreteszi egy alien, aki becsapódik a bolygóba, hogy utolsó erejével Halt szuperhőssé tegye. Hal nagy nyüszögés - nyafogás közepette elfogadja a világ legjobb melóját. Ezek után szembenéz, majd megküzd félelmével, és haláltmegvető bátorsággal sorra veszi a szuperhős kliséket, hogy végül legyőzhesse az univerzum szélén éledező gonoszt, a hatalmas, folyékony félelemből összegyúrt félig-meddig ragadós ürülékgombolyagot, amit valaki poénból Parallax-nak nevezett el.
Hol. Kezdjem.
A történet szarásig van klisékkel. A Top Gun-tól való nyúlás egy dolog, a mindenszuperhősfilmtől való nyúlás meg egy egészen másik. Őszinte leszek, önmagukban nekem nincs bajom a klisékkel, mert azt gondolom, hogy akkor kell abbahagyni a „Love is all you need” meg a „Be yourself” hangoztatását, amikor mindenki rá tud mutatni legalább egy emberre a környezetében, aki tényleg ezen intelmek szerint él. Ettől pedig igen messze vagyunk. DE. Be kell valami érdekes ruciba csomagolni ezeket a kliséket, nem lehet elvárni a nézőtől, hogy ne ismerje fel az „én nem vagyok elég erős a feladathoz-t” vagy mindannyiunk kedvencét a „Nem kell ezt tenned. Van Jó benned!” felkiáltást úgy, hogy semmit nem változtattok az eredeti és rettenetesen megunt formulán. Emellett pedig értem, hogy a félelem leküzdése egy fontos eleme ennek a szuperhősnek és világának. De a félelem legyőzése nem karakterfejlődés. Egy egoista, arrogáns szemétládát nem fogok a szívembe fogadni, ha a történet végére annyit változik, hogy már egy félelemtől MENTES, egoista, arrogáns szemétláda.
A szereplők se működnek, Ryan Reynolds jó színész, de teljesen rossz helyen van, úgy pislog körbe-körbe, mintha nem tudná eldönteni, hogy most viccesen vagy komolyan kéne játszania, így két szék között az unalomra esik. Blake Lively a szerelmi szál, a szerepének nevét ki se írom, nem érdemli meg, olyan szinten lehangoló, semmilyen alakítást hozott, hogy szabályosan álomba ringatott. Mark Strong és Peter Sarsgaard ugyan jól eljátsszák szerepüket, de messze nem kapnak elég időt a képernyőn ahhoz, hogy megmentsék ezt a kalap hányást.
De a legrosszabb. MESSZE a legrosszabb pontja ennek a filmnek a computeranimáció. Skacok. Bocs, egy kérdés: Hova ment az a 200.000.000 DOLLÁR?! Értem, ok, kokain meg kurvák, de azért hagyhattatok volna egy PICIT az animátoroknak. Borzalmasan néznek ki a hátterek és a főgonosz is, utóbbi erőteljesen emlékeztet egy slow motion szennyvízvezeték – törés kézikamerás dokumentációjára. A ruhákat meg látni kell, esküszöm, aki szakmabeli, annak főleg. Egy remek példa arra, hogy miért marhaság több millió dollárt költeni egy teljesen animált ruhára, mikor sokkal, de SOKKAL szebbet és élethűbbet lehetett volna csináltatni egy jelmeztervezővel. JEZUS.
Gyerekek én nem vagyok nagy rajongója a zöld lámpásnak, így teljesen üres fejjel és mindenfajta túlzott elvárás nélkül ültem be erre a filmre. És pont ezért, ha megmutatták volna azt a hatalmas, a teljes zöld lámpás team – et felhasználó csatát, amit a trailerben annyira beharangoztak, élveztem volna. Ha nem vágnak arcon a klisékkel, mint megannyi rothadó ponttyal, élveztem volna. Ha nem kell néznem két centiről azt az idióta, teljesen mű és kizökkentő animációt, tetszett volna.
De így, csak ülünk itt, a hűtő és én…
És hallgatunk.
