HTML

Hollywood Hírügynökség


Egy hétrekész (mainstream) filmkritikai platform, ami messze nem olyan komoly, mint a mondat első fele. További információért olvasd el az Ars Poetica-t.



Női gladiátorok a porondon - Egy gimnazista vérfürdő még sosem volt ilyen szórakoztató

2012.03.25.

Szeretem a nőket. Jobban is, mint a lányokat. Ezért mai témánknak azt a tényt választottam, hogy az akciófilmek képtelenek szembe nézni a főhősnő kínzóan haladó szellemű koncepciójával. Persze, maszkulin anyatigrisek és szuperszexi bikininindzsák mindig is otthon érezhették magukat a műfajban, de a klasszikus értelemben vett Nők leginkább csak a heroikusan mészároló főhős karjai közt himbálóznak. Ez a trend azonban változni látszik. Az éhezők viadala (The hunger games) is azt a célt hivatott szolgáltatni, hogy egy kényelmetlenül otthonosnak tűnő disztópia keretein belül mutassa be, mi történik akkor, ha egy nő kezébe veszi az irányítást és a nagy távolságú ballisztikus fegyvereket. 

A videóban helyet kap pár elkeserítő de fontos hír is, hogy ellensúlyozza a heveny buksisimogatást. Sajnos igen kevesen tudnak a Fehér Pokol (The Grey) című filmről, pedig megérdemelné a figyelmet. Egy vérre menő "ne nézz hátra, jön a farkas" a kietlen tajgán, egy megállíthatatlan Bear Gryllsel a főszerepben. Mi kellhet még?

Michael Bay ismét rátette a kezét gyermekkorunk egy szeletére, és legnagyobb részvétemmel fogadjátok a hírt: Ez a szelet egy pizzaszelet.

Emellett egy sunyin, hátulról támadó Alkonyat trailer is leosztott pár pofont a filmnéző közönségnek. És ez még csak az első előzetes. Féljetek. Lassan ismét bealkonyodik...

 

Címkék: michael bay twilight éhezők viadala the grey

24 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hollywoodhirugynokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr244338749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

googlegoblin 2012.03.25. 17:57:02

a Ripley-s résszel nem értek egyet... Sara Connor ezerszer jobb példa lett volna. Ripley karaktere az első részben egészen zseniálisan törékeny és tökjó, a másodikban pedig egy hiteles személyiségfejlődés után egy jól eltalált anya motívum beépítésével marhajól halad tovább és mutat újat... A többi Alien-t pedig nem vesszük figyelembe.

((A Prometheus trélerét említsd meg egyszer, léécccííí!))

ez a kommnet gyanúsan hasonlóan fest a youtobon is...

Thresher 2012.03.25. 21:41:23

Na baszki, index címlap :(
Fogadjunk hogy hadarni fogsz!

Six 2012.03.25. 22:15:20

vki összefoglalná? ölég unalmas

PaperDramaQueen · http://reisuto.tumblr.com 2012.03.25. 22:24:51

*odábbtolja a beszólongatókat* A fecsegő-tipegő poszáta tényleg elég szomorú húzás. Szerintem a fordító ilyenkor nem tehet mást, mint hogy hazudik egy hatalmasat [lásd The Crow. Egy VARJÚ felemelkedett az alvilágból, hogy a meggyilkolt szerelmes lelkét visszacibálja egy vendettára (vagyis háromra) damdamDAMMM.]

És valaki vegyen már rá, hogy érdekeljen engem ez a film! Ha valakinek, hát neked elhiszem, hogy jó, de engem valahogy sem a Legyek Ura, sem a Battle Royale nem vonzott soha, most meg ez, és az egyik barátnőm is fél éve lobogtatja a könyvet az arcomba és sikoltozik hogy film is lesz belőle én meg még mindig keverem a Trónok harcával. (Ne kérdezd, hogy csinálom.)

A női főhős nagyon izgalmas téma, felállva tapsolok, mert nagyon jól megragadtad a probléma lényegét.
A Twilight trailerben nem is az a giccses és elfuserált, romantikusnak szánt de a röhejig groteszk kísértetjárás a borzasztó, ami villódzó pixelek formájában megjelenik, hanem alatta a büszke és boldog rajongói kommentek, akik szerint a gyűlölködők csak azért gyűlölkszenek, mert nem olvasták el a könyvet.
Ez nem könyv.
Ezen nincs mit olvasni.
Jaj.

cornelius c. 2012.03.25. 22:30:48

a csipogás telitalálat volt.:) kerestem mi a tököm csipog... kicsit andy kaufmanos volt....

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2012.03.26. 04:24:50

Jó volt.

Viszont olyan szó, hogy antiutópia, olyan nincs. Olyan van, hogy disztópia.

Zamo 2012.03.26. 11:42:56

hát ebben a női karakteres cuccban egyetértek
sose értettem, hogy mondjuk egy fantasy környezetben a csaj miért egy acéltangában és vasmelltartóban gyilkolja az ellent, vagy valami bőrszíjszerkóban, mint valami szado-mazo szereplő
de hát egyértelmű hogy a mostanában kifejezetten értelmes és okos hállivúd ezekkel akarja odacsalni a férfinézőket, hogy mindenki állva nézze (a seggén ül, máshol áll)
szerintem ez a gondolatuk úgy ahogy van SZ@@@R!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.03.26. 17:17:41

@googlegoblin: sarah connor azért nem jó, mert ő anyatigrisnek lenne jó példa.

SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2012.03.26. 18:25:33

Basszus, úgy vártam az új részt, erre most nem nézhetem meg, mert előtte látni akarom a filmet.

Leita 2012.03.26. 20:32:26

Számomra is kellemes,szórakoztató film volt.
Meglepő lehet azoknak,akik nem tudják,hogy ez
egy trilógia első része,tehát nincs befejezés
mert ez tulajdonképpen a bevezetés.
Klassz,hogy nem kimondottan fiús(Transformers)
és nem is lányos(Twilight Saga), szórakozhat a család együtt :)
Nagyon jó voltál megint Gergely.
Egy nő nem attól lesz nő hogy az ott nő...nos, ezen gurultam :D

Dreamer Artist 2012.03.26. 21:46:37

Kifejezetten tetszett, ahogy kifejtetted a véleményed az akciófilmek női főszereplőiről. Ezzel egyet értek, és örülök, hogy az Éhezők viadalában végre normális a hősnő.

Viszont említetted a megmagyarázatlan kérdéseket, próbálok pár dologra választ adni.
Én olvastam a könyvet, és már alapvetően úgy ültem be a filmre, hogy felkészültem a legrosszabbra (ugyanis eddigi tapasztalataim szerint a könyvből készült filmek nem szoktak olyan jók lenni, finoman szólva). De nagyon kellemeset csalódtam, mert ez a film számomra igazán élvezhető volt. Sőt! Viszont tény, hogy aki nem olvasta könyvben, annak lehetnek benne üres foltok, megmagyarázatlan tények, de ez érthető is, hisz ha minden apróságra kitértek volna, akkor "kicsit" hosszabb lenne a film...
Épp ezért most megpróbálok néhány dolgot elmagyarázni, hátha segít valamennyit:)

Nos akkor, haladjunk sorban:
Lenny Kravitz (Cinna) volt Katniss "stílusmenedzsere", az ő segítsége abban nyilvánult meg, hogy csodaszép ruhákat aggatott a lányra, aminek a segítségével felhívhatták magukra a támogatók figyelmét. De ez itt ki is merült ez a segítség.
Az mondjuk kicsit zavart, hogy a Hivatásosakról nem esett olyan sok szó, és tényleg nem igazán lehetett érteni, tulajdonképp miért is negatív szereplők. Nos, alapvetően ők nem gonoszak, egyszerűen csak tőlük kell tartani a legjobban. Kicsit azzal a nevetgéléssel és kifigurázással túloztak ott a filmben.
A főszereplő kifejezetten irritált, ugyanis akinek ilyen arca van, arról tényleg nem úgy néz ki, mint aki egész életében éhezett. Ehhez én sem tudok többet hozzászólni.
Na és akkor, fecsegőposzáta. Ez a madár azért volt úgymond "merész" kabala, mivel a története igen érdekes. Sajnos ezt a filmben egyáltalán nem fejtették ki. Nos, ez a madár egy génmanipulált faj, képes arra, hogy hosszabb beszélgetéseket megjegyezzen, és a hangok tökéletes utánzásával pontosan visszamondja azokat. A Kapitólium ezeket a madarakat küldte ki kémkedni a körzetekbe a lázadások idején.
Csakhogy az emberek hamar rájöttek erre, és elkezdtek hazugságokat mondani a madaraknak, így voltaképp a fecsegők által is "fellázadtak" a Kapitólium ellen. Ezután a kapitóliumiak szabadon engedték a madarakat, remélve, hogy azok majd elpusztulnak, de helyette párosodtak az erdőbeli poszátákkal, így alakult ki az a faj, ami bár szöveget nem, a dalokat tökéletesen vissza tudja énekelni.
Röviden: a fecsegőposzáta a lázadás egyik szimbóluma.
Viszont jó pont a film részéről, hogy olyasmiket is beleraktak, amit meg a könyvbe nem, így tömtek be olyan lyukakat, amiket az író elfelejtett (mert igen, a könyvben is voltak hézagok).

Összességében nagyon tetszett a film. És ez a videó is nagyon jó lett, csak úgy, mint az eddigiek. A poénok is ott voltak :D

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.03.27. 13:31:29

Az éhezők viadalában elég kevés idő jutott egy-két karakterre, pl. arra a csajra, aki segít Katnisson. Kravitz is csak úgy ott van, támogatja a főhősnőt, Harrelson meg egyik pillanatban leszarja mi van, a következőben meg már szórja a jó tanácsait.
Egyébként teljesen lekötött, jó volt.

A Twilighttal szerintem a jövőben felesleges foglalkozni, annyiszor ki volt már elemezve, leszólva itt a blogon...most már csak akkor hozd szóba, ha esetleg látod az utolsó részt és valamennyire tetszeni fog:D

A Nindzsa Teknőcöket nem Michael Bay rendezi, csak beleszól a forgatókönyvvalamibe és producer lesz, de ugyebár tök mindegy, mert úgyis olyan lesz, hogy akár ő is csinálhatta volna.

KF(eri)C 2012.03.28. 17:59:51

Ez nagyon jó volt. Amúgy az erő krónikája írásos kritikájára kíváncsi lennék :D

ElleProcter 2012.03.28. 20:38:14

"Hollywood we're never goin' down..."
Én csak ennyit tudok mondani az Alkonyatra :D
Minden más pedig érdekes volt, ahogy eddig is.

Leita 2012.03.29. 14:27:48

@Blade468:
???...

Abban biztosan egyetértünk, hogy Gergely blogja zseniális. :)

bungics (törölt) 2012.03.30. 15:30:11

Hehe. Addig mondogattuk, hogy nőgyűlölő, hogy most magyarázza a bizonyítványát! :)))))

Dosi 2012.03.30. 20:44:17

Remélem az össze nő nevében mondhatom, hogy köszi ezt az okfejtést. Nem is tudod mennyire elegem volt már ebből az unalmas karakterből, amit általában, (hála az égnek nem mindig) ráhúznak a női karakterekre. Tényleg kevés az olyan film, ami megerősítene abban, hogy vannak még jó színésznők, és jó női karakterek, és nem csak a szexi,magassarkúban futó és sikítozó,8 liter vért vesztő plasztik mondvacsinált nők. Még nem láttam az éhezők viadalát, de a téma már korábban is érdekelt, és meg is akarom nézni, de még erőt gyűjtök hozzá. :) Őszintén, amit láttam ezzel a témával kapcsolatban az egy anime volt, aminek a címe Gantz. Kicsit vontatott és eltereli a lényegről a figyelmet az eksön, de hogy mekkora létkérdéseket fogalmaz meg az nemsemmi. Akinek van türelme és kedve, fogjon hozzá! Csak ajánlani tudom.
Tváájlááát??? Most komolyan? Szerintem még nem hallottátok a legjobb hírt, és remélem nem fogsz szívrohamot kapni Gergő, de .... dobpergés... egyes "cégek" felkérték az írónőt, hogy írjon még egy könyvet. Igen. Ez így van. Jelenleg többet nem tudok, de valamelyik hírportálon ezt olvastam és eléggé le voltam döbbenve. Mondjuk nem a kedvencem ez a film együttes, de a könyvet olvastam. Egyszer elég volt. Az egészben csak az írónő stílusa tetszett és ez az, amit nem ad vissza ez a k*rva film. Jah és ha már gyerekük lehet a halottaknak, akkor ennyivel miért nincsenek AIDS-es vámpírok? <---Az öteletet nem lenyúlni, én ezért fogok egyszer Oscart kapni. Meg persze a sminkért. :)

A Tini nindzsa rajongóknak pedig csak annyit üzennék, hogy a final cut miatt úgyis azt csinálhatnak amit akarnak, szóval legyetek türelemmel és várjátok meg mi sül ki belőle.

Annyira kíváncsi lennék, hogy Gergő, te hogy készülsz fel ezekre a kis kritikáidra. Mert nem ez az első, hogy adaptációkról beszélsz és a könyvet említed. Wikipédia, vagy gyorsolvasási tanfolyam? Áruld el a titkod! :)

richard_szabo 2012.04.02. 10:24:39

@Rorschach: De van ilyen szó. Bár a disztópiát és az antiutópiát legtöbbször azonos értelemben használják, az előbbi esetében már a világ létrehozása is gonosz tervre épült, míg az utóbbiban jó volt a szándék, csak valami félresikerült. Lásd még itt: answers.yahoo.com/question/index?qid=20090420063415AANoUAq.

jane00 2012.05.01. 23:24:36

mivel én hűséges felhasználója vagyok a tumblrnek, komoly elvárásaim voltak a filmmel kapcsolatban.
éééés az én becses szemecskémben el is bukott. a színeszek természetesen tökéletesek - mást nagyon nem is mondhatnék, hahó tumblr -, de számomra ennyi.
olvastam a könyv(ek)t, azok pozitív csalodások voltak, és szerintem remekül alkalmazkodott, tért el a kötettől a film.
és jaj, óó, megint, mint már annyiszor az én tökéletlen, valóság show szagú életemben, újra elérekzet egy olyan pont, ahol egyszerűen képtelen vagyok indokolni.
az erőimet meghaladja, csontjaimat szétroppantja, elmémet maradéktalanul kikésziti az a folyamat amit úgy hívunk: indokolás.
hát kérdem én: egy olyan világban élünk ahol folytatnom kell e képtelenségnek bizonyolú feladatot? NEM! nem dőlhetnék-e hátra és kapcsolhatnám ki az agyamat? DE!
hát így történt, hogy ugyan indokok hiányában, de mégiscsakelíteltem a hunger gamest.
szakadjon rám az ég, viszont akkor sem leszek elég ahhoz, hogy ezt a problémát megoldjam.

kozi001 2012.05.05. 04:19:41

Beszóltál Jovovich-nak, de különösen RIPLEY-nek...????

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2012.10.18. 14:18:32

Én először a könyvet olvastam (remek történet) és lelkesen vártam a filmet is. És a könyv ismeretében a filmben az volt az egyetlen bosszantó dolog, hogy csak pár lépésre volt attól, hogy az Éhezők viadala egy velőtrázóan, elképesztően ütős film legyen!

A cselekmény szálát remekül követte, de az arénában már becsúszott egy egy figyelmetlenségből adódó hiányosság. És ami miatt "csak" egy jó film az a történet hátterének háttérbe szorítása.

Aki emlékszik a Truman-Show -ra, abban sok bevágás volt arról, hogy Truman élete egy valóság-show. Az Éhezők viadala is egy ilyen tv műsor, amivel a gazdag körzet lakóit szórakoztatták, a többit pedig büntették. És ennek megfelelően mégis annyira kevésszer voltak erről a tényről konkrét jelenetek.

Pl.: A Kapitólium közönsége egy egy véresebb jeleneten, jól szórakozik.
A többi kerületben szurkolnak, izgulnak a versenyzőkért.
...stb.
süti beállítások módosítása