Ha valamit tanultam a küzdősport központú filmekből, az az, hogy tisztelni kell az ellenfelet. Kétségtelen, hogy a Warrior-ban bőven akad tisztelni való. Az MMA (Mixed Martial Arts – Kevert stílusú harcművészet), mely a film központi szervezett bántalmazási módja, egy rendkívül látványos, és izgalmas küzdősport. Nem úgy, mint az általában megjelenített boksz, amitől én úgy esem össze az unalomtól, hogy a takarót is magamra rántom lefelé menet. Itt kegyetlen és kreatívan koreografált brutalitás folyik a vásznon, és ez el is kell ahhoz, hogy az adott helyzeteknek, eseményeknek, pillanatoknak kellő súlyt adjon. A másik említésre méltó profin kidolgozott elem az alapfelállás. (Figyelem: Nem (!) az alapkoncepció, az pillanatnyilag a sarokba állítva nézi a semmit és gondolkodik azon, hogy mit tett.) A film központi narratívja a krízisbe került férfi lét, ennek különböző oldalait mutatja be a történet. Egy gyötrelmesen diszfunkcionális, már – már hosztilis családot ismerünk meg, két testvért és az ő apjukat, akiket összehoz a sors és egy nagydíjazású MMA bajnokság. Mindkét fiú indul, és kisvártatva (Ó a meglepetés) szembekerülnek egymással a ringben. Egy háborújárt gyilkoló gép áll az egyik sarokban, aki egy halott barátja családjáért indul el a versenyen. Egy kötelességtudó fiatal családapa ácsorog a másik oldalon, aki felesége és lányai jólétéért és jövőjéért veszi fel újra a kesztyűt. Az egész közepén meg ott tántorog egy ex-alkoholista istenrerátalált öregember, aki igyekszik visszaszerezni két fia szeretetét. Izgalmas felállás, sok lehetőség és kidolgozható elem van benne. De sajnos nem kapja meg a megérdemelt bánásmódot. Kifejtem, csak nyújtok egy kicsit….

Round 1. – Alapkoncepció – FIGHT!

Mi az istent gondolt a forgatókönyvíró?! Nem hiszem el, hogy épphogy kiütöttem az Artistot, megint szemben találom magam egy mindenre kész műfaj – reanimálással. A Warrior úgy visszhangozza a Rocky filmek minden elcsépelt (haha – értitek) kliséjét, hogy a Tihanyi Apátság adja a másikat. Az importált gonosz titántól kezdve az edzőmontázson keresztül a fog összeszorítva kidomborított amerikai értékrendszerig minden itt van, amit már negyven ilyen filmben láttunk. És ha valaki azt mondaná, hogy az nagy változtatás, hogy a külföldi fenevad (Koba) elődöntős, és nem döntős, és az egy fantasztikus újítás, hogy az amerikai értékrendszert nem egy, hanem két ember képviseli (gondosan megfelezve) az készüljön fel, mert ha ez marad a trend, nemsokára kapunk egy Ratman című filmet, ahol a főellenséget Pókernek fogják hívni. És ismét. Az alapfelállás nagyon izgalmas, érdekes. Egy verseny és egy családi dráma összeolvasztása új életet lehelhetett volna a formulába. De így ellustázni az egyik oldalát, megbocsáthatatlan. Nos, akkor mutassuk a másik orcánkat is…

Round 2. – Tommy (Tom Hardy) – FIGHT!

Tom Hardy kísérti a rémálmaimat. Ez az ember olyan hihetetlen testtömegre tett szert, hogy szabályosan féltem tőle a film egyes részeiben. Egy korrekt színészi teljesítményt hoz, igyekszik mélységet ásni a karakterébe, de beletörik a válla a próbálkozásba. Tommy ugyanis ismét csak egy célját tévesztett karakter. Az imént említett amerikai értékrendszerből ő képviselné a hazaszeretetet, az elesettek gondozását, a katona mentalitást és az acél golyók birtoklását. A probléma vele az, hogy annyira túl van hangsúlyozva hogy milyen nagy állat, hogy a film egy nagy részében egyáltalán nem szimpatikus. Alig látjuk azt a családot, akikért elindul a versenyen, nem ismerjük halott barátját vagy a vele kiépített bajtársi kapcsolatát, testvérét az utolsó pillanatig ki akarja végezni, apjával pedig egyetlen darab rövid jelenetük van, amikor nem üvöltöznek mérget hányva egymás arcába. Ez a jelenet lenne amúgy karakterének nagy fordulópontja, ismét lerészegült családfőjének fejét az ölébe hajtva ül, és néz a semmibe. Ez a gyengédség viszont lazán felfogható annak, hogy egy új birkózó technikát gyakorol az öregen, mert a maradék 95%-ában a filmnek egy kegyetlen verőember. És itt a gond. Nem kellett volna ennyit hangsúlyozni, hogy mennyire kemény, LÁTJUK, VAN SZEMÜNK, az ember egy külön combot hord a nyakán, annyira ki van gyúrva, azt mutassátok, mit érez, mit gondol, hogyan fejlődik. Ebből azonban alig kapunk foszlányokat. Nem baj. Arra itt van a másik tesó. Nem?

Round 3. – Brendan (Joel Edgerton) – FIGHT!

No Brendan egyenesen felháborít. Ő az értékrendszer másik fele, a családközpontú, a soha semmit fel nem adó, a forróvérű, a művelt – és – sportos amerikai férfiideál. Ő már emberi, sokkal több benne a mélység. Szereti a család, meg akarja teremteni nekik a stabilitást, nyíltan vállalja gyermekkori sérelmeit, mégis a béke visszaállítására törekszik. Vele az a gond, hogy neki is a férfi lét kihívásainak egy részét kéne bemutatnia, ahogy Tommynak, de Brendan teljesen elbukik. Ki sem penderül a sarokból, máris felbukik a saját cipőfűzőjében. Családja pénzgondokkal küszködik, ezért indul el a versenyen. Egy újonnan vett házban élnek feleségével és lányaival, és ezt nem akarja feladni a kezelhetetlen hiteltörlesztés ellenére sem. Ez pedig nem férfias. Nem az. Egyenesen gyáva, és szűklátókörű. MI AZ, hogy nem akarod feladni a hatalmas lakásod egy recesszió közepén, mikor fizikatanárként dolgozol?! Ha meg kötöd a légkondicionált ebet a karóhoz, van egy tippem neked: ADD EL AZ EGYIK KOCSID. Van belőle kettő, húzd már meg azt a nadrágszíjat. Elképesztő, ahogy szenved ez az ürge, miközben kívülről nyilvánvalóan látszik, hogy messze jobban akar élni, mint ahogy amúgy megtehetné. Hibás helyzetfelismerés, csökönyösség, nem férfias. És mi erre a megoldása? Elindul egy versenyen, ahol meg is béníthatják egy életre. Két kislányod van te féreg, inkább élj egy garzonban, mint egy tolószékben, mert lehet, hogy a kis Gizinek jobban kell egy apa, aki át tudja karolni reggelente, mint egy Lexus. Lehet. Ez itt a kardinális probléma, sajnos Brendan karakterjegyei ellentmondanak egymásnak. A forrófejűség, a meggondolatlanság és a családapai felelősségtudat nem férnek össze. Ebből konfliktust lehet csinálni, koherens karaktert nem.

Round 4. – Paddy (Nick Nolte) – FIGHT!

EZ. Na EZ. Nick Nolte fantasztikusan játszik, meggyőződésem, hogy karrierje egyik legjobb alakítása. Paddy egy hanyag, alkoholista, bántalmazó apa volt, és miután családja magára hagyta, majd felesége meghalt, magába zuhant. Végül az Anonim Alkoholisták és a mindenható segítségével rendbe tette életét, és amint a sors felé sodorta fiait, igyekszik mindent megtenni, hogy kapcsolatukat rendbe tegye. Fiai persze kiszolgáltatott érzelmi helyzetét kihasználva ráborítják évek során összegyűlt haragjukat, és ő ismét összeroppan múltbéli bűnei miatt. Egy szimpatikus karakter, reprezentálja a tetteinkért vállalt felelősség terhét, a bűntudat és a megkésett jóindulat kálváriáját. Messze ő a leggondosabban kidolgozott és legjobb karakter a filmben, hála Nolte mesteri játékának. Sajnos azonban Paddy sem tökéletes. A hiba nem nagy, de számomra kínzó. A vég. Az ő szála nincs elvarrva, a film vége felé ismét az alkoholhoz nyúl, és sosem tudjuk meg, mi lett ennek az eredménye. Kibékült fiaival? Visszatért a mélybe? Van számára megbocsájtás, vagy örök magányra van kárhoztatva egy üveg fenekén? Hiba volt ezt nem kimondani.

Round 5. – A Férfi lét – K.O.!

Megvannak tehát a főszereplők, a férfi lét kihívásainak esettanulmányai. Bár a karakterekkel vannak problémák, a film mégsem ott volt leginkább problémás számomra, hanem az üzenetében. A férfi lét engem is foglalkoztat, érthető módon, és lebilincselő lett volna a mélyére hatolni a gondoknak, amikkel szembesülünk. A változatos elvárások okozta széthúzás, a determináló kötelességtudat, a család férfi tagjaihoz kötődő kapcsolat életfogytig tartó hatásai, stb. stb. Ez a film jól körüljárhatta volna ezeket a kérdéseket, de nem tette. Ó, a problémák meg vannak jelenítve, körültekintő pontossággal, de egy megoldás vagy tanulság se fogalmazódik meg. Nincs a filmben választás, kompromisszum, pálfordulás, semmi. Csak egy kínzó üresség maradt bennem a stáblista láttán. Hogy miért, nos, napok óta gondolkodom ezen, de nem tudok egy olyan dolgot kiemelni ebből a filmből, ami le is szögez valamit a férfi lélekről, nem csak felvet. Lehet, hogy velem van a baj, lehet, hogy ti láttok valami nagy tanulságot ebben a filmben. Mindenesetre én a tömérdek rám borított kérdés egyikét sem látom megválaszoltnak. Ugyanott vagyunk, ahol neki kezdtünk. A két testvér egymást átölelve, de nem beszélve támolyog ki az arénából, Paddy elsétál, mint aki dolgát jól végezte, de a kérdések ott maradnak.

Ölelkezésükkel egymást támogatják csak, vagy tényleg kibékültek? Megbocsájtottak egymásnak? Hogy? Miért? Milyen áldozatot vállalnak ezért? Mit jelent ez nekik? Mit TANULTAK?

Az aréna üres. Egy Puert Rico-i illegális bevándorló takarító törli fel az izzadságcseppeket a padlóról, és a kérdésemre csak a vállát vonja. Legyél férfi. Találd ki.