(Az alábbiakban a szakdolgozatom ötödik és egyben utolsó fejezetét olvashatod. A fejezeteket külön külön megtalálod a szakdolgozat menüpont alatt)

Visszatérő motívumok: egy univerzum összetartó erői

Ahogy e dolgozat az utolsó fejezetéhez érkezik, kezd kialakulni egy univerzum képe, mely vizsgált rendezőnk minden filmjét magában foglalja, egyfajta keretet, kijelölt helyet biztosít számukra. A Kutyaszorítóban-tól a Becstelen Brigantyk-ig minden film egy újabb novellának tűnik, a Tarantino univerzum fűzéréből. Tarantino szerzői státuszának utolsó bizonyítékaként a filmjei eszmei alapjait vizsgáljuk át. Ezek ugyanis a szerzőiség alkotta világ alapkövei.

Moralitás: egy őrült világ eszméi

A Tarantino univerzum egy rendkívül fontos, sokat elemzett része az alapjait adó morális közeg. Fontos megjegyezni, hogy ezek az eszmék inkább gondolatok, mint témák. Míg egy-egy film témája lehet egy elkeseredett bosszúhadjárat, vagy egy balul elsülő bűntett és ezek következményei, a gondolatok e két műben nagyon hasonlóak. Ezek adják a film moralitását, azt a cselekvési mintát, melyet el lehet várni az univerzum minden tagjától, azt a felfogást, melyet a néző azonosít az univerzummal, így készítőjével. Ez a fejezet tehát Tarantino világlátásának filmbéli kivetüléséről szól.

James H. Spence „A Kutyaszorító kutyáinak morális élete” című cikkében (2007) egy egész pontos definíciót ad a moralitás különböző formáiról. A Tarankino morális rendszerének felépítését így definiálta:

„[Ez esetben] a moralitást az emberi természet és a szociális interakciók nyersanyagaiból építik fel. Ebben az értelemben hiba azt feltételezni, hogy egyes objektív értékek be vannak ágyazódva az univerzum alapjába, de az is hibás elgondolás, hogy egyáltalán nincs moralitás.” (Spence, 2007,  [1] )

Ez az állítás, bár rendkívül jól leírja a Kutyaszorítóban gengsztereinek folyamatosan formálódó, de a professzionalistásra (tolvaj szakmára) rendszeresen hivatkozó morális alapjait, (melyet nevezhetünk tolvajbecsületnek), ugyanakkor nem teljesen igaz. Két olyan elemet is megemlíthetünk, melyek fontos jellemzői a Tarankino morális rendszerének, és így alap-igazságként funkcionálnak a Tarantino univerzumban. Ez a két elem pedig a bosszú morális jóként való felfogása, és a könyörület. [2]

 Ezek az elemek visszatérő, felismerhető, könnyen definiálható morális értékek, melyek jelentőségét az adja, hogy alapvetően különböznek az átlagember mindennapi tapasztalatától. Azt ugyanis bárki megállapíthatja, hogy egyedülálló élmény végignézni a Kill Bill főhősnőjének véres hajtóvadászatát, és ráébredni, hogy ez a viselkedés a mindennapokban elítélendő és visszataszító. Bár a néző egyetért, és jogosnak tartja a bosszút (és realizálásához szükséges eszközöket és lépéseket is), ugyanakkor be kell vallania, hogy mindezt maga nem tudná véghezvinni, és egy hasonló, de valós esetet figyelve óhatatlanul is erős ellenérzése támadna. Ez a Tarantino univerzum sajátossága, mely beszippantja nézőit, és egy olyan közegbe helyezi őket, ahol azonosulniuk kell a moralitással, ha meg akarják érteni a karakterek cselekedeteit. [3]  

A könyörület, mint visszatérő gesztus látszólag ellent mond az előzőleg ismertetett morális értéknek, hiszen igen nehéz egyszerre bosszút állni és megbocsájtani. Erre az ellentmondásra azonban David Kyle Johnson remek választ „Bosszú és könyörület Tarantinoban” című cikkében (2007). Rámutat, hogy e két elem sose keresztezi egymás útját, aki bosszút esküszik, azt viszi véghez, akinek viszont nincs joga bosszúra, az gyakran megkönyörül a másikon. Beatrix Kiddo gondolkodás nélkül megöli Billt, hiszen bőven rászolgált bosszújára, Jules Winnfield viszont nem öli meg Ringot, mert nem tett ellene semmi rosszat. Bár fegyvert fog rá, és Jules könnyen megölhetné, mégse teszi. Megkegyelmez. Ez a két morális alap tehát az, mely a Tarantino univerzumot átszövi. A jogos bosszú és a tiszteletreméltó, megváltó könyörület olyan értékek, melyek egyedülállóvá teszik a világ lakóit, és így magát a világot is.

A szereplők: visszatérő barátok, útitársak, gyerekkori emlékek

Mi lenne egy univerzum visszatérő szereplők, újra felbukkanó, vagy egymásra utalgató karakterek nélkül. Tarantino több formulát is újrahasznosít, és ezeket mind filmtörténeti tárháza mélyéről szedi elő. A klasszikus karakterek, melyeket átemel vagy reinventál más filmekből, gyakran túllépik emberi határaikat, és maguk is visszatérő motívumokká, felismerhető többlettartalmat birtokló ikonokká válnak. Az első (és talán legfontosabb) visszatérő karakter a gengszter. A klasszikus tolvaj, az alternatív moralitás (tolvajbecsület) képviselője, a szimpatikus gonosz. Ilyenek a Kutyaszorítóban főszereplői, de a már-már archaikus karakter fellelhető az Igazi románc Vincenso Cocottijától a Becstelen Brigantyk Landájáig szinte minden filmben. Konstans jelenlétük Tarantino gengszterfilm rajongásának nyoma, de lényegükben a fent említett morális elemet, a tolvajbecsületet közvetítik. [4]

A második visszatérő ismerős a „Blacksploitation” filmek megszokott szereplője, az erős és határozott fekete hős. Ilyen a Ponyvaregény Jules Winnfieldje, a Jackie Brown címadó főhőse, és a Becstelen Brigantyk Marcelje is. Ezek a karakterek a tökéletes ellentétei a rasszista sztereotípiáknak: tiszteletre méltóak, intelligensek és a megkülönböztető felfogásoknak egyenesen ellent mondanak. Ahogy a gengszterek, ezek a karakterek is a rendező jelentős filmes múltjának meghatározó elemei. Egy körültekintő filmrajongó könnyen felismerheti bennük a Blacksploitation műfaj kultikus szereplőit.

A harmadik, és legmeghatározóbb visszatérő személy az erős női főhős. Ezzel Mark T. Konrad foglalkozik behatóan „Kill Bill: Tarantino oidipuszi játéka” című cikkében (2004), [5] és bár írása erősen egocentrikus, nagyon fontos megfigyeléseket jegyzett le Tarantino női karaktereiről. A rendező majd mindegyik filmjében főszereplőt vagy erősen meghatározó szereplőt játszanak, és szinte mindig kompetensek, öntudatosak és úgy általában teljesen őrültek. Konrad ezt annak tulajdonítja, hogy Tarantino maga is egy egyedülálló anya gyereke, aki emberfeletti erővel állt helyt a családfő szerepében. Ez a megerőltető életmód azonban sokszor pszichológiailag leépíti a nőket. Ennek a feltehetőleg gyermekkori élménynek tudható be Mia Wallace felelőtlen drogfogyasztása, a Kill Bill bérgyilkos nőinek pszichotikus viselkedései, és Soshanna vérszomja is. Bár ezt az állítást a szerző valószínűleg saját múltjában látja igazoltnak, a filmek is alátámasztják. A nők központi elemei az univerzumnak, úgy, ahogy alkotója emlékeinek (és így kreativitásának) is. [6]

Vallás és filozófia, mint rendezői eszközök

Tarantino filmjeiben rendszeresen megjelennek a nyugati és a keleti vallásokra való utalások. A fent említett két visszatérő morális érték kapcsán elgondolkodtató kérdés, vajon melyik világ vallásai dogmáit lehet alkalmazni Tarantino filmjeinek megértéséhez. David Kyle Johnson cikkében (2007) úgy ítéli, a keleti vallások és filozófiák (buddhizmus, sintoizmus, stb) nem foglalják magukban Tarantino morális világát, a nyugati vallások is csak fenntartásokkal. A bosszú morális megítélését inkább a modern filozófusok írásaihoz lehetne hasonlítani.[7] Ez elsőre helytelennek tűnhet, hiszen a Tarankino többször használja a keleti moralitás képét.  Itt a „kép”-en van a hangsúly, hiszen az ábrázolás konkrét értelmét nem teszi magáévá, pusztán kulturális referenciaként mutatja be: Beatrix Kiddo áldást kap bosszúhadjáratára mesterétől. Ez egy fontos morális aspektus, azonban a továbbiakban ezt a rendező csak egy jó jelenetként kezeli, és minden hasonló eszmei értéknek ellent mond a főhős cselekedeteivel. A nyugati vallás moralitása szintén megjelenik, de ez is inkább kulturális utalásként, semmint értékként. A Pulp Fiction legendás Ezékiel 25:17 passzusa, amelyre már korában, más kontextusban is hivatkoztam, a vallásos meggyőződés jelzése tükre lehetne, de maga az idézet ilyen formában nem is létezik! [8]

A Tarankino morális világába behatolva tehát észrevehetjük, hogy ezen a szinten is erős rendezői stílusjeggyel van dolgunk. Bár egyes filozófusok (Nietzsche, Locke) írásai kapcsolatba hozhatók a Tarantino univerzum moralitására, semmi sem mutatja, hogy ez konkrét hatásként fogható fel. A keleti és a nyugati vallások referenciaként, szinte már popkultúrális elemként való alkalmazása azt sejteti, hogy nincs tisztán megfogalmazott rendszerhez kapcsolódó morális referenciapont. Az univerzum értékvilága egy eredeti alkotás, mely két alapvető elemen kívül felhasznál és eljátszadozik sok más gondolatrendszerrel is, de nem foglalja magába egyiket sem. Ahogy Ezékiel passzusa, maga a morális világ is Tarantino képzeletének szülötte, egy mindentől és mindenkitől független szellem alkotása egy független univerzumhoz.

A szerzőiség egy komoly probléma és vágy minden filmkészítő számára. A személyes stílusjegyek kialakítása nehéz és hosszadalmas folyamat, de Quentin Tarantino viszonylag hamar el tudta érni, hogy filmjeit összefogja egyedi stílusa. Mindezt úgy valósította meg, hogy a filmkészítési eszközöket sorra véve mindegyik irányítását kézbe vette, és saját művészi víziója szerint alkalmazta. Nincsenek számára határok, ezért szerzői befolyása is határtalan. Emiatt lett korunk legtehetségesebb, legbefolyásosabb és legsikeresebb rendezője. Munkája felbecsülhetetlen, szerzőisége vitathatatlan.